1) Milyen fényképeket várunk A fotók legyenek kifinomultak és orientáltak, ami azt jelenti, hogy tartalmazzon kompozíciót és perspektívát. A fotós tudja, hogy mit akar megmutatni a testből és ne egy délutáni szórakozás alsóbb osztályú fotóinak bemutatása legyen.
2) Miket ne töltsetek fel A pornográf és az erotika szépségének határait súroló képek, illetve amik valamilyen jogokat sértenek egyből törölve lesznek. Azért ne tölts fel képet, hogy megmutasd magad/bartátod/barátnőd. Azért, hogy bevállalom és fent leszek a világhálón. Vegyétek komolyan a kategóriát és arra használjátok, amire való.
3) Mi a jó kép Egy emberi test már önmagában gyönyörű, bármilyen formájában. Ezért mondhatnánk, hogy könnyű jó aktot készíteni, de ez nem igaz, mert a szépség megtalálása és annak megfelelő ábrázolása nehéz feladat. Eme kategóránál a fények nagyobb hangsúlyt kapnak, mivel emelt hatást érhetünk el velük. A jó akt rámutat az emberi test valamilyen sajátosságára, személyes, de mégis elérhetetlen. A jó akt másképp mutatja be a már ismert testrészeket, formákat. Az akt nem feltétlenül ábrázol nemi jelleget! Egy sejtelmes kép többet adhat, mint egy telibe fotózott női mell. Amennyiben a kép azt sugallja, hogy büszkék lehetünk az emberi test szépségére már többet nyújthat mint egy szupermodell teste. A modell beállítása éppoly fontos, mint a kiegészítők használata. A ruha az ékszerek fontos kiegészítői lehetnek egy akt modellnek kiemelhetnek tulajdonságot. A kompozíciós beállítás segíthet és ronthat is egy kép összhatásán. A részletek kidolgozottsága a jól beállított fény, a kép vágása szintén az akt fotó kelléktárába tartozik.
4) Pontozási szabály Az izléstelen, vagy indokolatlanul torzan bemutató képek részesüljenek rossz elbírálásban. Amennyiben te nem értessz egyet a bemutatott képpel, akkor ezt szövegesen fejtsd ki, a jegyeddel határozd meg azt amit a kép kidolgozottságáról gondolsz. Ne feledd az ízlések különböznek. Ha építő kritikát nem tudsz írni, úgy a gyorsértékeléssel adj statisztikai véleményt. A 10-eshez közeli osztályzatot érdemlő fotók magukért beszélnek és érzi az ember ? mind objektíven, mind szubjektíven ?, hogy ez egy megfelelő bemutatása az emberi testnek.
5) Moderálási szabály Az alapvető moderálást igénylő problémák a káromkodás, sértegetés, szubjektív felindulásból jogtalan osztályzás. Ha tréfát űznek valamilyen testi hibából, vagy nem megfelelően viszonyulnak egy adott kép témájához, akkor büntetéssel jár. Csak a felhasználó szimpátiája/vagy nem tetszése miatti osztályzás ? ami kideríthető a felhasználók pontozásának követéséből (ezek egyéb következményeket is vonhatnank maguk után) Amennyiben valaki jelzi problémáját, egyből közbe avatkozunk és megvizsgáljuk a szituációt, ezért fenntartjuk a kép szövegének, vagy egyes értékelések és válaszok módosításának a lehetőségét.
6) Extra pontszerzési lehetőség A képfeltöltő részéről akkor kaphat plusz pontot, ha a képe olyan eredményt ér el, vagy valamilyen olyan nagyon egyedi tulajdonsággal büszkélkedhet, amiért a felhasználók, vagy a moderátorok, úgy döntenek, hogy plusz pont jár. Az értékelők részéről a nagyon részletes, értékes bírálatok esetén a képtulajdonos kérheti, hogy kapjon plusz pontot, vagy a moderátorok maguktól is adnak.
|